2009. október 8., csütörtök

Ensaimadas update

Nagyon örülök, hogy többen is kipróbálták a spanyol brióst, annak pedig mégjobban örülök, hogy mindenkinek ízlett. Én magam is azóta 4-5-ször újra sütöttem már, nutellával töltve vagy csak úgy natúran.

A formázással kapcsolatban rájöttem valamire, ezt szeretném leírni, talán hasznosnak találjátok.

Az eredeti recept oldalán láttam a fázisfotókat, az első brióst ugyanúgy csavartam fel, kb. így:

Viszont, ahogy a többit csavargattam, ösztönösen másképp "állt a kezemre" a tészta és utólag vettem észre, hogy a külső réteg a többi briósnál lefele hajlik, nem felfele. Ez volt az oka, hogy a végeredmény mindenkinél más lett. Anyukám kivételesen a képet figyelmen kívül hagyta, a sütit vette példának, nála is hasonlóan szép rózsásra sikerült.

A csavarást úgy kezdtem, hogy a bal kezemmel, 3 újjal megfogtam a felsodort rúd bal végét, majd a jobb kezemmel tekertem körbe-körbe a tésztát, amíg bal kézzel folyamatosan tartottam a közepét. A végét pedig a feltekert briós alá hajtottam.

Attól lett még szebb, hogy a tészta széle oldalt a közepén végig látszott. Kelesztés közben, később pedig sülés közben jobban "kinyílt", ettől lett olyan rózsaszerű formája. Itt még a meghintés előtt jobban látszik:


Sok sikert a további próbálkozóknak!

12 megjegyzés:

Vesta

Nagyon profi vagy!

Süti Bazár

Valóban gyönyörű!! Ezekre a dolgokra gondoltam, amikor a különleges jelzőt használtam a sütijeidre. Az Oscarnál, emlékszel? Állításomat továbbra is fenntartom: mesés, különleges! :-))

Jade

Vesta, dehogyis vagyok profi! Nem gyozom hangoztatni, hogy ami ezen a blogon van, 99%-ban elso probalkozas! Szoval igenis kezdo vagyok! De mindenkeppen koszonom az elismerest!

Yasmine, draga vagy! Nagyon szepen koszonom, igazan megtiszteltetes nekem!

Andi/cuki

Pont most lett kéz enyém,de sötét van fotózáshoz,szép a Tiéd:-)))

Kiskukta

Nagyon szépek, eggyet értek az előttem szólókkal!

erős ildikó

Gyönyörűek, csak ámulok!

trinity

Gyönyörű lett-legközelebb megfogadom a tanácsokat!!Köszi!!

szepyke

Nah, reggelre Trinity, így estére, Te leptél meg vele, hát köszönöm nektek, mindjárt írom is a címemet, hogy hova kellene eljuttatni, hogy reggelre a kávémhoz legyen...

Cserke

Hű, nagyon szépek!

Andi

Köszönöm ezt a fantasztikus receptet, nekem nagyon bevált. Már elég nagy rajongótábort tudtam vele szerezni magamnak, miután kétszer megsütöttem.

mandy tarragon

Hát, megsütöttem, lekvárral töltve. Maradjunk annyiban, hogy a tiéd sokkal szebb lett :) Az íz viszont tökéletes.

Jade

Andi, koszi, hogy kiprobaltad! Eddig a Tied volt a legkedvesebb nekem, a szeretet miatt!

Kiskukta, Napmatka, koszonom!

Trinity, remelem segit ez a bejegyzes..

Szepyke, egyet reggelre, egyet estere, kicsit kenyeztetunk :)

Cserke, koszonom!

Andi, itt is koszonom, hogy kiprobaltad! Tetszett a kuglofos otlet, nagyon jol nez ki!

Mandy, Neked is koszonom, hogy kiprobaltad! Sajnalom, hogy nem olyan lett, amilyennek szeretted volna, de nagyon orulok, hogy izlett!

Related Posts with Thumbnails

Jade konyhája   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP