2009. október 31., szombat

Prágai gyümölcsös gombócok - VKF XXIX.


Körülbelül 8-9 évvel ezelőtt Prágában töltöttünk néhány napot, számomra nagyon kedves barátokkal és öcsémmel. Ez a látogatás több okból is emlékezetes maradt. Egyik meglepetés akkor ért, amikor a Rudolfinumba készültünk Beethoven IX. szimfóniáját meghallgatni, óriási szimfonikus zenekarra számítottunk, viszont amint beléptünk a koncert terembe, szembetaláltuk magunkat 6 székkel a színpadon. A jegyen semmi nem utalt sixtettre... Azt hittük rossz előadóterembe keveredtünk, aztán kiderült, mégsem. Jót nevettünk, de ha már ott voltunk, meghallgattuk az előadást.

Ami az este kapcsán mégis többször kerül említésre mint az a bizonyos koncert, az nem más, mint a gyümölcsgombóc, amit a koncert után a híres Városháza téren, egyik teraszon ettünk. Azóta is többször áradoztunk erről, Anyukám pedig nemrég valahol ráakadt erre a receptre, így muszáj volt kipróbálnom. Hasonló, de valahogy mégsem az, úgy érzem. De az is megtörténhet, hogy kevés cukor hiányzik még belőle. És a púpozott tejszínhab a tetejéről.

Drágám ma talált a zöldségesnél pár doboz szedret és málnát, valószínű, már az utolsó szállítmányok közé tartozik idén, ezért még ezekkel töltöttem a gombócokat.

Hozzávalók:
  • 40 dkg búzadara
  • 1 tojás
  • fél citrom héja
  • 1 tk vanília kivonat
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 csésze langyos tej
  • csipet só
  • cukor nem szerepelt a receptben, de én tettem hozzá 1 evőkanálnyit, viszont kevésnek találom

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben a cukorral, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót. Összekeverjük és 10 percig hagyjuk állni.
Lisztezett felületen 2 rudat formálunk a tésztából. Felszeleteljük és minden szeletet megtöltünk tetszés szerint gyümölccsel, majd gombócokat formázunk, ezeket lobogó vízben 10 percig puhára főzzük. Szűrőkanállal kiszedjük, vaníliás porcukorral megszórjuk és olvasztott vajjal megcsorgatjuk, tejföllel vagy vanília sodóval, esetleg gyümölccsel tálaljuk.

5 megjegyzés:

lúdanyó

Az eredetit nem láttam, de ez nagyon tetszik!

egycsipet

Csodásan néz ki és nagyon finom lehet. :)

trinity

Csak kapkodom a fejem, mi mindenről maradtam le!! Ez a gombóc is csodás, el is mentem engedelmeddel!!

Jade

Koszonom szepen Mindegyikotoknek!
Trinity, szamomra orom!

Lekvároskukta

Ez nagyon jó, valamikor tuti kipróbálom :))

Related Posts with Thumbnails

Jade konyhája   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP