2010. január 16., szombat

Kókuszos nesquick keksz

A napokban egyik liszt forgalmazó cég e-mailjét kaptam, melyben a 100 legjobb recept volt felsorolva, természetesen az általuk forgalmazott liszt vagy készen kapható, fagyasztott kelt tészta, illetve sütemény alaptészta felhasználásával. Ott találtam rá erre a kekszre, viszont nagy sajnálkozásomra csak a töltelékre volt recept, a tészta a félkész termékből készült. Ennek ellenére eldöntöttem, hogy majd egyszer, ha megtalálom a megfelelő keksz receptjét, összehozom a kettőt és így elkészül az én "home-made" variációm.

Nem is váratott magára sokáig a dolog, hiszen ma megláttam Kata konyhájában EZT a nesquick-es keksz receptet, ráadásul mint Kata írta: kívül ropogós, belül puha. Nem sokkal később nekiláttam, egyből megnövelve az adagot, hogy maradjon hétfőre is az uzsonnás zacsiba... (Ezért én a nagyobb adag mennyiségeit írom le, ha valaki kisebb adagot szeretne készíteni, a fenti linken megtalálhatja a receptet.)

Drágám az 5.-nél megjegyezte: ez a keksz telitalálat! Csak figyeltem, amint egyben teszi a szájába egymásután, ketté sem harapja. Mondom neki: ennek van tölteléke, ezt harapni kell, közben meg kell csodálni a belsejét. :) Erre azt mondja: azt tettem az elsővel. A többit már csak enni kell, olyan finom!

Valóban nagyon finom, és igen, ezt is érdemes kipróbálni!

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 17 dkg cukor
  • 5 púpozott ek Nesquick
  • 2 tk sütőpor
  • csipet só
  • 25 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 1-2 ek tej - ha szükséges

Töltelék:

  • 1/2 csésze darált dió
  • 1 és 1/2 csésze kókuszreszelék
  • 1/2 csésze sűrített tej

A lisztet, kakaóport, sót, cukrot, sütőport egy tálban összevegyítjük, majd hozzáadjuk a darabokra vágott vajat, összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a tojást és ha túlságosan keménynek tűnik a tészta, lágyítsuk 1-2 ek tejjel. Az én esetemben kellett a tej, valószínű az itteni liszt miatt.


Elkészítjük a tölteléket is, összekeverve a hozzávalókat. A recept szerint néhány percre a hűtőbe kell tenni, hogy könnyebben formázható legyen. (Én a hűtőből vettem elő a sűrített tejet, így nem volt szükség rá, könnyen tudtam dolgozni vele, nem volt híg.)


Fél cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát és 7 cm átmérőjű pogácsa szaggatóval kivágjuk. Minden kör közepébe tegyünk egy diónyi tölteléket,

majd bevonva a tésztával, gombócokat formázunk belőle. Megfordítva az asztallapra tesszük.

Ezután a golyókat a tenyerünkkel ellapítjuk kb. 1 cm vastagságúra, közepébe nyomhatunk 1-1 dió vagy mandula szeletet. Lisztezett tepsibe rakjuk egymástól 2-3 cm távolságra.

190 C/ 375 F fokra előmelegített sütőben 13- 15 percig sütjük. Rácsra szedjük, hogy kihűljön.
Miután kihűlt, lecsurgathatjuk díszitésként olvasztott csokival, ez nálunk elmaradt.


Fogyasszuk jó étvággyal!

22 megjegyzés:

egycsipet

Hmm, én tuti, jó étvággyal fogyasztanám! Nagyon tetszik! :)))

lúdanyó

Nekem is nagyon tetszik, mindenképpen kipróbálom! :)

Gál Edith

Nekem is nagyon tetszik!
Biztos fincsi:))
El tudom képzelni Barnit, amint tömte magába a kekszeket:)))
Pussz.

Ms. Poppy

Nagyon jó kis recept, szépek lettek. Nesquick helyett lehet sima kakaóporral vagy cukrozott kakaóporral is készíteni?

Thrini

Nagyon ötletes kekszet megtölteni..
Gratula...

Ottis

Na ez gyerekzsúrra egy kiváló recept lesz, köszönöm a receptet!

Kiskukta

De jó, ez is telitalálat lenne nálunk, úgy gondolom! Kipróbálom!

Névtelen

ez nagyon mutatos, biztos nagyon finom is! ezt en is kiprobalom. mar van egy par kedvenc receptunk toled:)

Zsiri

Nagyon ötletes kis keksz, és nagyon gusztusos is :-)

pitypang

Klassz süti!! :)
van a blogomban neked egy kis kedvesség-ha már megkaptad,akkor elnézést,de rád gondoltam!!
Szeretem a receptjeidet!!

Ildikó

Bocs, de cukor mennyiségét nem találom a keksz hozzávalói között. Megmondanád mennyit tettél bele?
Köszönöm szépen.

Jade

Egycsipet, koszi!

Ludanyo, remelem Nektek is izleni fog!

Edith, :D

Ms. Poppy, szerintem lehet helyettesiteni kakaoporral. En legkozelebb a nesquick-hez adok meg kakaot, igy sotetebb lesz a teszta, ugyanakkor megmarad a Nesquick ize, ami most is felismerheto benne - szerintem.

Thrini, en is jo otletnek tartottam, eppen ezert tetszett meg. Amugy is szeretem a toltott kekszeket, foleg az ilyen hazi keszitesut.

Ottis, szerintem is jo otlet gyerekeknek (is) kesziteni. Nem maszatolos... Nalunk mar alig van par darab belole...

Kiskukta, orulok, hogy tetszik! Remelem nalatok is bevalik!

Kati, remelem a te babaidnak is izleni fog. Orulok, hogy jol jott 1-2 recept. Melyik izlett leginkabb?

Zsiri, koszonom szepen!

Andi, draga vagy, mint mindig, koszonom! Benezek mindjart!

Ildiko, koszonom az eszrevetelt! Maris potoltam a cukor mennyiseget! Koszi meg 1x!

Pilchard

Szia Judith!

A sűrített tej az a cukrozott tubusos változat?

Jade

Szia Pilchard, az az. Itt nalunk nem tubusban, hanem konzerv dobozban aruljak, de szerintem ugyanaz. Edes, suru.

mariam

Hát ez nagyon jó! :-)

kempfcandi

Ma megsütöttem kis módosítással, de nagyon finom lett! Szuper recept!

Gesztenye receptjei

Judith!
Pont ilyet kerestem, elvihetem a receptet?
Ma el is készítem :-))

Jade

Drága Gesztenye! Hát persze, hogy viheted! Remélem, ízleni fog!

Gesztenye receptjei

Juditkám!

Köszi, most sült ki, isteni finom, egy picit változtattam rajta, több dió került bele, mint kókusz, mert a diót jobban szeretjük.
Köszi a receptet.

Kelemen Naomi

hmm, ezt én is kibróbáltam, de tényleg fantasztikusan finom, köszönöm a receptet.:) és köszönöm az egész blogot, nagyon sok új dolgot új receptet tanulok innen :) köszönöm

Jade

Gesztenye, nagyon orulok!

Naomi, koszonom szepen a kedves szavaidat, igazan jolesnek! Orulok, hogy izlett es koszonom, hogy beneztel! Gyere maskor is!

Kata

Megsütöttem! Nagyon porhanyós, pont elég édes, megtartandó a recept!😜 Én sűrített tejet az 53 évem alatt soha sem használtam, így ezt Lidl-s poharas natúr joghurttal helyettesítettem. A tetejükre dió darabokat nyomkodtam. Ezek sütés után sem estek le. Olvasztott étcsokival öntöttem le kihűlés után, amolyan "ahogyfolyik" módon. Tökéletes lett. Köszönöm a finom receptet!

Related Posts with Thumbnails

Jade konyhája   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP