2010. május 10., hétfő

Meggyes - krémsajtos kávésütemény


Ez a sütemény a Kifőztük magazin 2. számában jelent meg. Van már ehhez hasonló itt a blogon, de ez sem maradhat ki, annyira finom.

Kitűnő vendégváró sütemény, mutatós, gyorsan elkészíthető, viszont a sütési idő hosszabb az átlag süteményekhez viszonyítva.


Hozzávalók:

  • 35 dkg finomliszt
  • 14 dkg cukor
  • 18 dkg vaj
  • 2 dl tejföl
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál mandula kivonat

Rátét:

  • 22,5 dkg krémsajt (pl. Philadelphia)
  • 5 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 1 dl barackdzsem
  • 1,5 dl meggy befőtt
  • 0,5 dl szeletelt mandula


A lisztet és cukrot összekeverjük, majd a hideg, kockára vágott vajjal morzsás állagúra dolgozzuk. Ebből félreteszünk 1 csészényit (2,5 dl), majd a többihez hozzákeverjük a sütőport, szódabikarbónát, és sót. Ezután hozzáadjuk a tejfölt, mandula kivonatot és tojást, jól összedolgozzuk. Egy 25 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kivajazunk, majd a tésztát nedves kanál segítségével ellapítjuk a tortaforma alján úgy, hogy a falán kb. 1 ujjnyival magasabb legyen.

A krémsajtot habosra keverjük a cukorral és tojással. Ezt a krémet belekanalazzuk a tésztában levő mélyedésbe, elsimítjuk.



Ha túl sűrű a barackdzsem, tegyük néhány másodpercre mikróba, majd kenjük egyenletesen a krémsajtra. A lecsurgatott meggyszemeket rárakjuk a dzsemes rétegre, majd a fennmaradt morzsás keveréket rászórjuk a sütemény teljes felületére. Ezután a közepére szórjuk a szeletelt mandulát.

Tipp: A gyümölcsbefőtt és dzsem tetszés szerint variálható, a mandula helyettesíthető dióval vagy kókuszreszelékkel.




180 fokos előmelegített sütőben 45-50 percig sütjük, amíg a közepe a mozgatástól már alig remeg és a széle enyhén barnulni kezd. Tűpróbát végzünk, majd a sütőből kivéve 15 percig a formában, rácson hűtjük. Ezután levesszük a kapcsot, így hűtjük 1-1,5 órán át, mielőtt szeletelnénk.

Hűtőben tároljuk.

5 megjegyzés:

Bianka

Hű valami mennyei lehet

egycsipet

Csábító! :)))

Sz. Zita

De jól néz ki, az a baj, hogy fogyózom :(

Jade

Koszonom szepen!

mariam

Ezt mindenképp ki kell próbálni! :-)

Related Posts with Thumbnails

Jade konyhája   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP