2010. december 13., hétfő

Mandulás biscotti


Két hete vendégségben voltunk Louisville, Kentucky-ban, ahol nagyon kedves vendéglátóink kínálták tea mellé ezt az aprósüteményt.

Többször kóstoltam már biscottit, de mindannyiszor rájöttem, hogy ennélkül az aprósütemény nélkül is boldogan le tudom élni az életem. Leginkább az zavart, hogy túlságosan kemény volt, attól is tartottam néha, hogy a fogam beletörik. Ez viszont teljesen más volt: roppanósan finom, nem kőkemény.

A receptet háziasszonyunk az Epicurious-ról vette, ez a recept található itt is.

Hozzávalók:

  • 18 dkg cukor
  • 12 dkg vaj olvasztva
  • 3 evőkanál brandy - elhagyható
  • 2 teáskanál mandulakivonat
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 15 dkg egész mandula
  • 3 tojás
  • 35 dkg finomliszt
  • 1,5 teáskanál sütőpor
  • 1/4 teáskanál só

Először a mandulát átpirítjuk néhány percig egy teflonos edényben, majd félretesszük hűlni.


A vajat összekeverjük a cukorral és a mandula-, illetve vaníliakivonattal,



hozzáadjuk a tojásokat és a durvára darált mandulát,



majd a liszt, a só és a sütőpor elegyével összekeverjük, ezután hűtőben pihentetjük fél órán keresztül.



Két részre osztottam. Felébe 2 evőkanál kakaót kevertem. De elkészíthetjük csak egyszerűen a megadott recept szerint. Ha nagyobb szeleteket szeretnénk, 2 rudat formázzunk, amennyiben kisebbeket, akkor 4 rudat.



18o C/ 35o F fokra előmelegített sütőben 3o perc alatt világosra sütjük.
Ekkor rácsra tesszük hűlni negyed órát, majd recés késsel ujjnyi vastagra szeleteljük. Sütőpapírral ellátott tepsire fektetjük a szeleteket és további 2o-25 percig aranyszínűre sütjük. Rácsra tesszük, teljesen kihűtjük.

Légmentesen záródó dobozban sokáig eláll. Tea, kávé mellé kiváló aprósütemény.



5 megjegyzés:

Hobbychef

Nagyon guszta, külön dicséret a szép fotókért. De arról nem tettél említést, hogy milyen bort ittatok hozzá. Az angol nyelvű receptnél borkínálat is van.

Kékmadár

Nekem is elég rossz tapsztalataim vannak a biscottikkal, de ez olyan guszta, lehet, hogy adok neki egy esélyt. Amúgy megfőztem ám a csirkeragu levest is, nagyon finom lett és aztán született belőle egy csirkétlen ragu variáció is. :-)

Bianka

Nagyon guszta, én még nem ettem, de lassan nekem is meg kéne sütnöm

egycsipet

Éppen tegnap gondoltam rá, hogy végre ki kellene próbálni, de emberem nem szereti az általad említett okok miatt. Majd talán ezt. ;))

Jade

Hobbichef, koszi, hogy beneztel! Mi teat es kavet ittunk hozza :)

Kekmadar, orulok, hogy a leves is finomra sikerult! Szerintem azt nehez lenne elrontani :) Csirke nelkul pedig jo kis zoldseges leves lehet :)
Ha ezt is kiprobalod, remelem ez is bevalik nalatok.

Bianka, probald ki!


Csipet, ha megis kiprobalod, majd jelezz vissza, legyszi. En biztosan maradok ennel a receptnel, ha biscottit akarok enni. :)

Related Posts with Thumbnails

Jade konyhája   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP