2009. június 27., szombat

Eddigi legjobb - Banánkenyér


Biztosan ismeritek az érzést. Ott van a hűtőben, de nincs szíved kidobni...
A 3 banán ott barnult meg a polcon, egy ideje azért nem ettük, mert a héja már nem volt valami étvágygerjesztő. Aztán ma megembereltem magam, gondoltam kidobom, csakhogy még teljesen ép volt belül, sőt nem volt olyan puha, mint vártam. Akkor már tudtam, ebből csakis banánkenyér lehet.
Volt is 1-2 receptem, de valami különlegesebbet akartam kipróbálni. Egy Williams Sonoma recept után néztem, akkor találtam rá Julie blogjában és a címén megakadt a szemem: Eddigi Legjobb. Na, ez kell nekem!

A receptben láttam, hogy kell hozzá író/ buttermilk (azt sem tudtam magyarul mi lenne az). Boltokban láttam íróval készült kekszeket és receptekben is felsorolva a hozzávalók között. Ettől puhább, lágyabb lesz a sütemény. Házilag is el lehet készíteni. Na jó, ez nem pótolja az igazi írót, de megteszi helyettesként:
Író
1 csésze tejhez hozzáadunk 1 evőkanál fehér ecetet vagy citromlevet, ettől a tej be fog sűrűsödni, ha hagyjuk állni legalább 5 percig, de igazából több órán vagy egy éjszakán át kellene érlelni.
Én fél adagot készítettem, mert éppen annyi kellett a banánkenyérhez.
Megj: időközben vásároltam boltban ezt a bizonyos "írót" - így fordította a szótár. Szerintem nem más, mint kefir. Legalábbis az állaga ugyanolyan krémes, íze pedig szerintem legjobban ehhez hasonlít.


Banánkenyér
Williams Sonoma recept

Hozzávalók:

  • 8,5 dkg puha vaj (3/4 rúd)
  • 1 csésze/ 20 dkg cukor
  • 2-3 nagyon érett banán, villával összetörve
  • 3 egész tojás, kissé felverve
  • 1/2 csésze író/kefir
  • 2 csésze/ 28 dkg liszt
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1 tk sütőpor
  • 1 tk frissen őrölt szerecsendió
  • csipet só
  • 3/4 csésze durvára vágott dió, vagy mogyoró.

  • Én itt csaltam, mert 1/2 csésze diót és ugyanennyi szárított tőzegáfonyát (cranberry-t) használtam. És tettem a masszához 1 tk vanília kivonatot is.

    Elkészítés: a vajat a cukorral mixerrel krémesre keverjük, hozzáadjuk a banánt és tojást. 1-2 percig verjük, majd hozzáadjuk az írót (és vaníliát). A száraz hozzávalókat egy tálban összekeverjük, majd ehhez fakanállal hozzákeverjük a híg összetevőket. Nem kell teljesen simára keverni a masszát, sőt jó, ha enyhén csomós marad. Zsírozott lisztezett tepsiben, 180 fokos előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük (kb 45 percig). Ha mélyebb formában sül, kell hozzá 55-60 perc.

    11 megjegyzés:

    Nina

    Hello Judith, I was using the translator and just made me laugh the way is translated. I guess from few words that this is banana cake with cherries! Looks delicious!

    Jade

    Hi Nina,
    :) Yes, it made me laugh too. That's why I am going to translate the recipes, hopefully soon.
    I used cranberries and walnuts, 1/2 cup each, plus 1 tsp vanilla. You'll find the other ingredients, the actual recipe if you click on Julie's blog, 3rd paragraph.
    It is really the best banana bread I ever made.

    Jade

    Oh, sorry,correction: I used craisins, dried cranberries.

    Zsuzsa

    Ez a kenyér nagyon jól néz ki!:)
    Gratulálok:)

    Jade

    Koszono Zsuzsa! :) Pussz, J.

    G

    Hű, ez nagyon jó, amúgy is imádom a banánt, tuti ki fogom próbálni:)

    Jade

    GastroLife!
    Erdemes kiprobalni! Tenyleg a legjobb bananos suti! :)

    erős ildikó

    Szerintem az áfonya remek választás volt hozzá, nagyon feldobhatja az amúgy is finom sütidet!

    Jade

    Nagyon szeretjuk az afonya fanyar izet, eppen ezert sokszor teszek belole a sutikbe, foleg kuglofokba.

    Névtelen

    Szia!

    Hány dl-es csészével kell mérni a hozzávalókat?

    Jade

    Szia! Én 2,4 dl-s csészével mértem.

    Related Posts with Thumbnails

    Jade konyhája   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

    TOP