Mostanában ráálltam a kávésütemények készítésére, könnyen előkészíthetők, mutatósak, finomak. Kerestem egy almás receptet, mivel a hűtőben fonnyadozott néhány alma és erre esett a választásom. Igazából azért, mert tejföl is szerepelt a hozzávalók között és nemrég olvastam, hogy ettől a tészta lágy, habszerű lesz. Kipróbáltam, így van!
- 11 dkg/ 1 rúd vaj
- 19 dkg/1 csésze cukor
- 2 tojás
- 10 dkg/ 1/2 csésze barna cukor
- 1 teáskanál vanília kivonat
- 20 dkg/ 2 csésze liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 1/2 teáskanál szódabikarbóna
- csipet só
- 2,5 dl/ 1 csésze tejföl
- 1/2 csésze durvára darált dió
- 2 teáskanál őrölt fahéj
- 1 közepes méretű alma - én 4 almát tettem bele
A vajat a cukorral habosra kevertem. Egyenként hozzáadtam a tojásokat, mindegyik után jól elkeverve a masszát, majd hozzáadtam a vaníliát.
A lisztet, sütőport, szódabikarbónát és sót összeszitáljuk egy edényben.
Egy másik kisebb edényben összekeverjük a diót, barna cukrot és őrölt fahéjt.
Egy másik kisebb edényben összekeverjük a diót, barna cukrot és őrölt fahéjt.
A kikavart vajas masszához hozzákeverünk 2-3 evőkanálnyit a lisztes keverékből, majd ugyanennyi tejfölt. Ezt addig ismételjük felváltva, míg a tejföl is, a liszt is belekerül és egy lágy, krémszerű masszát kapunk.
Ennek felét egy kizsírozott (lehetőleg kapcsos) 30 cm átmérőjű tortaformába kanalazzuk, elsimítjuk.
Rápakoljuk a meghámozott, kockára vagy vékonyra szeletelt almát,
megszórjuk a diós - fahéjas keverékkel,
rákanalazzuk a tészta másik felét, elsimítjuk,
majd ezt is megszórjuk a diós fahéjas keverék maradékával.
Mehet a 180 c/ 350 F fokra előmelegített sütőbe, kb. 45 percre. Tűpróbáig sütjük. A formában hagyjuk 20 percig, majd szeletelhető. Porcukorral megszórhatjuk. Langyosan vagy kihűlve fogyasszuk.
Nagyon finom, könnyű sütemény. Mi 1/3-át első nekiesésből eltüntettük.
Éppen most kortyolgatom kávémat és szívesen elfogadnék egy szeletet. Nagyon finom lehet
VálaszTörlésTyűűű, fincsi! Tényleg jól néz ki és egyszerű is, csorgatom a nyálam. :))
VálaszTörlésAzért ez is jó hely lett az almáknak! Finom lehet..
VálaszTörlésNagyon szép lett!!! Biztosan isteni finom. Köszi a receptet, ezt én is megfogom sütni.:)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésVan egy díjad nálam, nézz be hozzám!
ÜGYES, ÜGYES, ÜGYES VAGY!!:)))
VálaszTörlésNagyon jól néz ki!
Fincsi lehet nagyon!:)
VálaszTörlésBenéznél hozzám?
Már mondanom sem kell, hogy tökéletes!:)
VálaszTörlésNagyon tetszik! Köszi a receptet:)
VálaszTörlésNagyon szép lett és biztosan finom is! Van egyáltalán aki nem szereti az almás sütit?:-)
VálaszTörlés