2011. február 7., hétfő

Dán briósok


Elsősorban a formázása tetszett meg, de később az íze győzött. Régen készült már, pontosabban valamikor tavaly ősszel, de mint annyi más recept, ez is posztolásra várt.

A receptben is, a formázásban is van némi eltérés az eredeti recepttől. A tésztája szíjasabb, nem olyan pihekönnyű, mint a spanyol briós esetében, viszont a mák-, illetve a dióhabos töltelék különlegesen ízletessé teszi. Mint sok más receptre szoktam mondani - egyáltalán nem megszokásból - erre is mondom: érdemes kipróbálni!



Hozzávalók:
  • 50 dkg kenyérliszt
  • 7 g porélesztő
  • 12 dkg cukor
  • 2,5 dl tej (+/- 2 evőkanál)
  • 10 dkg puha vaj
  • 3 tojássárga
  • fél teáskanál só
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • fél citrom reszelt héja

A tölteléket nem mértem le, úgy készítettem, hogy kenhető masszát kapjak:

  • 3 tojásfehérje
  • darált dió vagy mák
  • néhány evőkanál forró tej
  • cukor ízlés szerint
  • reszelt citromhéj

A tészta hozzávalóiból lágy kalácstésztát dagasztottam, letakarva duplájára kelesztettem.

Amíg a tészta kelt, elkészítettem a töltelékeket. A diót és a mákot leforráztam forró tejjel, csak éppen annyival, hogy átnedvesítse a diót, illetve a mákot. Ekkor még nem kenhető a massza, nem kell híg legyen, ugyanis a habtól később hígabb, kenhetőbb lesz a töltelék. Tetszés szerinti mennyiségű cukorral és citromhéjjal ízesítettem. A tojásfehérjéből kemény habot vertem, majd ebbe belekavartam a diós, illetve a mákos krémet. Ha túl híg lesz a massza, sűríthető nutellával vagy mogyorókrémmel.

A megkelt tésztát 16 egyforma részre osztottam. Egyenként hosszúkásra nyújtottam és derelyevágóval 4-5 csíkot vágtam bele, a végein egybehagyva a tésztát.


Erre kentem egy bő evőkanálnyit a krémből,



hosszában felcsavartam, majd a két végét ellentétes irányba csavartam,



ilyen spiráljellegű valamit kaptam,



amit aztán felcsavartam briós formában. Folpackkal lazán letakartam és duplájára kelesztettem. Azért szeretem folpackkal letakarni a kelt tésztát, mert közben nem szárad meg a tészta felülete. Sütőpapírral ellátott tepsire,



illetve muffinsütő papírkapszliba helyeztem a briósokat.


Miután duplájára nőtt, kevés tejjel felvert tojással megkentem és 180 fokon aranybarnára sütöttem. Porcukorral meghintve ettük, jó étvággyal :)
Másnapra maradt néhány darab, nem volt száraz, ugyanolyan finom ízű volt.

21 megjegyzés:

  1. Szeretem a blogodat és receptejeidet!
    Nagyon jól néznek ki ezek a briósok, jók lehetnek tízóraira is a gyerekeknek!
    Köszi a receptet!
    Üdv.

    VálaszTörlés
  2. Ez roppant csalogat a kipróbálásra. Nagyon érdekes a formázása, nem volt nehézkes a felcsavarás? Vágások mentén nem készült kibuggyanni a cucc belülről?
    A zöld kis kapszils a muffinformában Istenien mutogatja magát

    VálaszTörlés
  3. Judith!
    Megint valami szenzációsat alkottál. Tegnap épp spanyol brióst sütöttem és Rád gondoltam:-)
    Ezt is elmenetem, hamarosan kipróbálom:-))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ötletes. Úgy látszik, a lehetőségek tárháza kifogyhatatlan, ha formázásról van szó, és milyen jó, hogy neked sasszemed van ezekhez, és rögtön kiszúrod az újat, érdekeset és szépet.:)

    VálaszTörlés
  5. Hát le a kalappal hugicám!!!
    Megint szuper dolgot alkottál!
    Nagyon-nagyon ügyes vagy!!!:)

    VálaszTörlés
  6. Nálad kifogyhatatlan a formavilág, mindig tartogatsz valami újat, érdekeset a tarsolyodban nekünk! :) Nagyon finom lehet, tuti ki fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon-nagyon tetszik! A dióhabosból kérnék szépen!

    VálaszTörlés
  8. Egyet ertek tesoddal...meg a tobbiekkel is.:)

    VálaszTörlés
  9. Hű, ez valami csodálatos!
    Nagyon guszták!

    VálaszTörlés
  10. Ezek valami csodaszépek lettek! A receptet mentettem és hamarosan elkészítem. :) Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

    VálaszTörlés
  11. Ezek istenien néznek ki! Nagyon jó ötlet a diós és mákos töltelék, és a formázása sem mindennapi. :)

    VálaszTörlés
  12. Alig várom már,hogy szombat legyen,kibővüljön a család és megsüthessem!Addig egyedül vagyok,és annyira ismerem magam,hogy elkóstolgatnám az összeset!Amennyiben 'bejön' a fiúknak,akkor meg van oldva a karácsonyi 'bejgli pótlás',ugyanis azt nem szeretik,a brióst annál jobban!

    VálaszTörlés
  13. Mjudit, nagyon koszonom, orulok, hogy szivesen josz ide. Valoban nagyon jo otlet tizoraira, nalunk is sokszor eppen ilyen cellal keszulnek az apro peksutik. Remelem tetszseni fog, ha kiprobalod!

    4gyerek, koszonom! Nem volt nehez a formazas. Azt nem mondom, hogy az ujjaim nem lettek kremesek, de nem okozott gondot a formazas. Ha gondolod, nezd meg az eredeti recept linkjenel a formazast, hatha ugy neked jobban fog menni. En kiprobaltam ugy, de nem igazan jott be, ezert keszitettem igy. Remelem egyik vagy masik modszer bevalik neked!

    Gesztenye, draga vagy! Orulok, hogy eszedbe jutottam. A spanyol brios nalunk is sokszor visszajar, szerintem meg mindig szenzaciosan finom peksuti. :) Koszi, hogy beneztel!

    Mrs. Poppy, koszi, nagyon kedves vagy! Hat igen, van meg sok recept ami el van mentve kiprobalasra. Az ilyenek kulonosen felkeltik az erdeklodesemet es mindannyiszor elamulok azn, hogy egyesek milyen kreativak tudnak lenni!

    Koszi Editkem, puszillak!

    Draga Ami, igyekszem... Sajnos az idohiany miatt kesve posztolom oket. Van meg 1-2 erdekes dolog, amit mar csak posztolni kellene, hamarosan hozom azokat is.

    Csibe, nekem is az volt a kedvencem. A makosat Barnim kedveert sutottem :) Hihetetlenul etette magat, frissen. Kesz buntudata tamad az embernek tole.

    Kiskukta, Anazar, Bianka, Piroska, Juci, koszonom nektek is, hogy ujra beneztetek!

    Tucsok, biztosan valami csodasak szuletnek majd a te kezeidbol! En koszonom, hogy beneztel!

    Szemiramisz, valoban kulonleges, de nemcsak formara, hanem izre is. eloszor keszitettem tolteleket ilyen habos fromaban, de nagyon bejott az ize!

    Szazala, kivancsian varom az eredmenyt, remelem nagy sikere lesz! A tolteleke konnyedebb lesz a bejglienel, a hab miatt, de ha bevalik, erdemes unnepre is elkesziteni :)

    Koszi Mindnyajatoknak a kedves szavakat!

    VálaszTörlés
  14. Megsütöttem és nagyon finom és szép lett.Köszi, hogy megosztottad velünk a receptet!
    Szép hetet és várom az újabb szuper recepteket!

    VálaszTörlés
  15. Nálunk is kisült,finom is,de azt kérték a fiúk,hogy ha brióst sütök legközelebb,akkor legyen inkább spanyol:)!Az nagyon bejött nekik,a belga kevésbé,de ettől függetlenül ez sem száradt ránk:)!

    VálaszTörlés
  16. Judit, orulok, hogy izlett! En koszonom, hogy kiprobaltad!

    Szazala, akkor nagyon kifinomult izlesuk van a fiuknak :) Az valamivel konnyebb teszta...
    Mindenkeppen orulok, hogy ez attol meg nem szaradt ratok, nekunk ez is nagyon izlett.

    VálaszTörlés
  17. Fantasztikus ez a briós!Feltétlenül el fogom készíteni.Egyébként a követőd lettem, már régóta figyelem a blogod, nagyon tetszik minden.Üdvözlettel:Zsuzsa

    VálaszTörlés
  18. Köszönöm a receptet, kis hibával (híg volt a töltelék) de elkészült és bár féltem, hogy szíjas lesz (ahogy írtad) de szerintem nem sokkal rosszabb, mint a spanyol. Mindkettő nagyon finom.

    VálaszTörlés