2010. augusztus 25., szerda

Almás táska II.



Már több, mint fél év telt el mióta megvettem ezt a szerkezetet, de még nem próbáltam ki. A napokban pedig rákattantunk az almás dolgokra, így jött a folytatás ezekkel az almás pitékkel. Kicsit még gyakorolni kell a használatát, de egyre jobban tetszik. Főleg azért is készül ilyen formában, hogy könnyen odacsomagolható legyen, nem úgy, mint a szeletelt változatú almáspite.

A dobozon álló receptet osztom meg veletek, ez szerinti hozzávalók a pitéhez:
  • 39 dkg liszt
  • 1 teáskanál só
  • 2 teáskanál cukor
  • 25 dkg hideg vaj
  • 6-8 evőkanál hideg víz

a töltelékhez:

  • 4 kemény zöld alma
  • 15 dkg cukor vagy barna cukor
  • csipet só
  • 110 ml víz
  • 1 evőkanál citromlé
  • 4 dkg étkezési keményítő
  • 40 ml víz
  • 2 dkg vaj

Ezenkívül 1 tojás a kenéshez és demerara cukor vagy nagyobb szemcsés cukor a szóráshoz.



Egy edényben összekeverjük a lisztet, a sót és a cukrot. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott vajat, összemorzsoljuk. Hozzáöntjük a vizet, összedolgozzuk. Ekkor a tészta összeáll, ha újjal összenyomjuk, de nem ragacsos. Ha még mindig morzsás állagú, adjuk hozzá 1 teáskanálnyi vizet addig, amíg megfelelő állagú nem lesz.

A tésztát kettéosztjuk, korongot formázunk belőlük és folpackba csomagolva legalább 2 órára hűtőbe tesszük. Legjobb, ha másnapig hűtjük.



A töltelékhez az almákat meghámozzuk, vékony cikkekre vágjuk. Egy lábasba tesszük a cukorral, a sóval, a 110 ml vízzel, valamint a citromlével együtt és felforraljuk. Egy kis csészében csomómentesre keverjük a keményítőt a 40 ml vízzel, majd hozzákeverjük az almához és tovább főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Ezután levesszük a tűzről és belekeverjük a vajat amíg az teljesen el nem olvad. Hagyjuk kihűlni.

Miután a hűtőből kivesszük a tésztát, hagyjuk néhány percet szobahőmérsékleten állni, hogy könnyebben dolgozható legyen. Lisztezett felületen kinyújtjuk az első lapot 3 mm vastagságúra és tetszőleges formára szaggatjuk. Az alsó lapra teszünk 1 evőkanálnyi tölteléket, beborítjuk a másik lappal és villával megnyomogatjuk körben a szélét. Ezután a megtöltött pitéket sütőpapírra helyezve, 20-30 percre a mélyhűtőbe tesszük.

A másik tésztakoronggal, valamint a lehulló tésztadarabokkal is ugyanígy járunk el: összegyúrjuk, kinyújtjuk és szaggatjuk.

Kétféleképpen süthetjük ki a pitéket: sütőben vagy olajban. Amennyiben a sütőt választjuk, fontos, hogy a felső lapot megszurkáljuk vagy lukat vágjunk rajta (még a szaggatáskor), hogy sülés közben legyen hol kiengednie a gőzt. Sütés előtt lekenjük tojással, megszórjuk cukorral és 200 C/400 F fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt aranysárgára sütjük.



Amennyiben olajban szeretnénk kisütni, nem kell léket vágnunk a tésztán, sem tojással megkennünk. Egy serpenyőbe öntsünk 5 cm-nyi olajat, forrósítsuk fel és mérsékelt tüzön (180 fokos olajban) oldalanként 2-3 perc alatt aranysárgára sütjük, papírtörlőn lecsöpögtetjük.


Jelenleg a sütőt választottam, de kíváncsi vagyok az olajban sült változatra.



A rácsozót is ki kellett próbálnom. Nemsokára jön az újabb pite-időszak, így bőven lesz lehetőségem kihasználni :)


9 megjegyzés:

  1. Na egy ilyet en is kell szerezzek. De jol nez ki!! es nagyon szeretjuk az almas, fahelyas sutiket.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó az a rácsozó is!! :)
    De ez a táska...
    Nagyon tetszik!! :)

    VálaszTörlés
  3. Csak ájuldozom micsoda péksütiket gyártasz. Isteni

    VálaszTörlés
  4. Milyen guszta! Összefut a nyál a számban a látványtól!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon gusztak,es mivel nalunk is erik az alma remelem nemsokara kiprobalom.

    VálaszTörlés
  6. Nemrég vettünk rácsozót, azt hiszem ezzel fogom kipróbálni :)

    VálaszTörlés
  7. Piroska, majd beszelunk :)

    Editkem, majd megdoblak vele!

    Bianka, Ami, koszonom!

    Krisztina, Zsiri, erdemes kiprobalni! :)

    VálaszTörlés
  8. Ez az almás hasonlít e a mekis-MacDonaldos forró almás táskára, nem ismered annak a receptjét??
    Mary

    VálaszTörlés
  9. Kedves Mary! Ettem a Mc'- fele almaspitet. Kisse hasonlit arra, ugyanis ennek is omlos a tesztaja, de megsem pont ugyanolyan. Esetleg probald ki, szerintem van olyan finom, mint az, mar csak azert is, mert nincs tele tartositoszerekkel, meg egyebekkel. Remelem izleni fog!

    VálaszTörlés