2010. október 23., szombat

Almás kalapok


Ez a recept is a Kifőztük magazin 8. számában jelent meg. Nagyon dekoratív változata az almás pitének, melynek elkészítéséhez - főleg a dekoratív feladathoz - bátran kérhetjük a gyerekek segítségét. Ehhez hasonló módszerrel elképzelhető a különböző állatfigurák megformázása (pl. teknősök, macik, pókok).

Hozzávalók a tésztához:

  • 40 dkg liszt
  • csipet só
  • 24 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál víz

a töltelékhez:

  • 4 kemény alma
  • 3 evőkanál porcukor
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 2-3 evőkanál víz
  • 1/2 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál citromlé
  • 1/2 teáskanál vaníliakivonat

kenéshez: 1 tojás

A tésztához összekeverjük a lisztet, a sót és a porcukrot. Hozzáadjuk az apróra vágott vajat, elmorzsoljuk (vagy késes aprítóval morzsás állagúra keverjük). Beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk a vizet és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a tésztát. Folpackba csomagoljuk és hűtőben pihentetjük 20 percet.

Elkészítjük a tölteléket: az almákat meghámozzuk, apróra kockázzuk és egy lábasba tesszük a porcukorral, 2 evőkanál vízzel, a citromlével, a vaníliával és a fahéjjal. Alacsony lángon 5-10 percig kevergetjük, majd hozzáadjuk az 1 evőkanál vízzel elkevert keményítőt, ezzel besűrítjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.


A tésztát lisztezett felületen 4 mm vastagságúra nyújtjuk, 10- illetve 12 cm átmérőjű köröket szaggatunk belőle. Evőkanálnyi tölteléket halmozunk mindegyik 10 cm-s kör közepére, a szélén maradt peremet megkenjük az enyhén felvert tojással.

Ezután ráteszünk egy 12 cm átmérőjű tésztalapot, a szélét körben megnyomkodjuk, mintegy összeragasztva a két lapot. A tészta lemaradt részeit újragyúrjuk, néhány percig hűtőbe tesszük. Újabb köröket szaggatunk, majd a maradékból virág, ill. levél alakú kiszúró vagy derelyevágó segítségével készíthetünk virágokat, szalagot, masnit. Ezekkel tetszés szerint dekorálhatjuk a kalapokat.



Néhány helyen fogvájóval megszurkáljuk a kalapok tetejét, majd megkenjük tojással (esetleg megszórjuk nagyobb szemcséjű kristálycukorral) és 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt aranysárgára sütjük.

Ötlet: Bron Marshall


2010. október 20., szerda

Citromos legyező


Ez a kelt sütemény a Kifőztük magazin legutóbbi, 8. számában jelent meg. Azok számára, akik először hallanak erről a magazinról, jelzem, hogy ez a szám is ingyenesen letölthető az ingyenes regisztráció után ITT.

Nagyon finom, talán a legjobb egy jó nagy bögre kávé társaságában. Azért mondom, hogy nagy bögre legyen, mert ebből 1 szelet nem lesz elég...

Hozzávalók a tésztához:

  • 40 dkg liszt
  • 5 dkg cukor
  • 2 teáskanál porélesztő
  • 1/4 teáskanál tengeri só
  • 1,5 dl tej
  • 6 dkg vaj
  • 1,5 teáskanál vaníliakivonat
  • 2 tojás

a citromkrémhez:

  • 10 dkg cukor
  • 3 evőkanál citromhéj
  • 6 dkg vaj

a mázhoz:

  • 8 dkg krémsajt
  • 4 dkg porcukor
  • 1 evőkanál tej
  • 1 evőkanál citromlé

A tésztához langyos, cukrozott tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd hozzáadjuk a puha vajat, a szobahőmérsékletű tojásokat, a sót, a vaníliát, a lisztet és annyi tejet, amennyit felvesz, hogy lágy, rugalmas tésztát kapjunk. Simára dagasztjuk, meleg helyen letakarva duplájára kelesztjük.

Amíg a tészta kel, lereszeljük a citromok héját, amelyet később a cukorral és puha vajjal jól ekavarunk.



A megkelt tésztát lisztezett munkalapon kinyújtjuk 45x35 cm-es téglalappá. Erre rákenjük a citromos krémet,



vízszintesen félbevágjuk, majd újra megfelezzük, így nagyjából négy egyforma szélességű csíkot kapunk.



Egy-egy csíkot egymásra helyezünk, majd ezeket hozzávetőlegesen 5 egyenlő részre vágjuk.



Egy 13x23 cm-es püspökkenyérformát kivajazunk, egyik végét megemeljük (esetleg hátulról megtámasztjuk) és ebbe rakjuk kettesével a megkent tésztakockákat.



Ezután a formát két végénél fogva megbillentjük mindkét irányba, mintegy elegyengetve benne a tésztát, ami ekkor még lazán tölti ki a formát.

Letakarjuk és újra duplájára kelesztjük kb. fél óra alatt.

180 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük. A süteményt kivesszük a sütőből, 10 percig a formában hagyjuk hűlni. Közben alaposan összekeverjük a máz hozzávalóit, ezután a tésztát rácsra helyezzük és amíg még meleg, megkenjük a mázzal.



Langyosan a legfinomabb, de kihűlve is nagyon ízletes. Nem szükséges szeletelni, mert a szeleteket könnyen szét lehet húzni (ezután már szinte biztos, hogy mind a 10 ujjunkat megnyaljuk utána).



Tipp: fontos, hogy a tészta a megfelelő méretű tepsiben süljön. Ha jóval nagyobb a tepsink mérete, ezzel arányosan növeljük a sütemény hozzávalóit!

Ötlet innen, majd a recept innen.

2010. október 18., hétfő

Angolna


Férjem kedvenc időtöltése a horgászat. Ez a hobbi az utóbbi 2 év alatt alakult ki nála, bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy még én is élvezni fogom. Bár az is igaz, hogy többnyire amíg ő a botot tartja, én egy könyvet tartok a kezemben. Ritkán én is fogok valamit, volt már olyan, hogy a súlyosnak vélt hal egy férfiarasz méretű rák volt, de legutóbb egyszerre akadt a boton levő 2 horogra 2 hal. Ja, a kezdők szerencséje. Lényeg, hogy együtt vagyunk és mindketten élvezzük azt, amit teszünk.

Nagyjából ugyancsak 2 éve lett kedvenc hala az angolna. Emlékszem, egyik nap hazahozott 2 angolnát... azt sem tudtam hogyan álljak neki. Szerencsémre a halassal kiszedette a belsőségeket, de még mindig gondot okozott, hogyan kezdjek hozzá. Ekkor elkezdtem a google-on keresgélni és akkor ez mellett az egyszerű recept mellett döntöttem:


Az angolna bőrét eltávolítjuk, magyarán lenyúzzuk, azután újjnyi vastag csíkokra szeleteljük.


Beleforgatjuk liszt+pirospaprika+ só keverékébe,



forró olajban kisütjük mindkét oldalán.



Rendkívül finom, puha lesz a hús. Ha nem tudnánk, hogy hal van a tányéron, azt hinnénk, hogy csirkehúst eszünk. Általában krumplipürét készítek hozzá.


Ő, a nagy horgász dobásra készen:



Ő pedig a segédje fogás után. Azt hiszem naphal volt, de túl kicsi, így visszadobtuk:


Ennyire kicsik voltak:



2010. október 13., szerda

Krumplis tészta - svábosan :)



Ez a krumplis tészta férjem kérésére úgy készült, ahogy édesanyja készíti:

2-3 krumplit héjastól majdnem puhára főz, meghámozza és apró kockára vágja. Egy kisebb hagymát apróra vág, olajon megdinszteli, pirospaprikát szór rá, majd ebben megforgatja a krumplikockákat néhány percig. A tésztát sós vízben puhára főzi, leszűri, majd beleforgatja a krumplit. Sózza, borsozza ízlés szerint és már lehet is fogyasztani. Savanyú uborkával nagyon finom, könnyű vacsora!


Related Posts with Thumbnails

Jade konyhája   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP